Ajánlatunk közigazgatási szervezetek számára:

Nemzeti Távközlési Gerinchálózat – Stabil alap a digitális közigazgatás számára

A Pro-M Zrt. által üzemeltetett Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) az állami és közigazgatási intézmények digitális működésének megbízható és biztonságos hátterét biztosítja. Ez a kritikus infrastruktúra több mint 9 000 km hosszú országos optikai hálózatra és modern IP/MPLS rendszerre épül, amelyet a nap 24 órájában, a hét minden napján felügyelünk – így garantálva a rendkívül magas rendelkezésre állást.

Az NTG nem csupán technológiai gerinc, hanem valódi versenyelőny a közszféra szereplői számára. A szolgáltatási portfólió része a nagy sávszélességű internetkapcsolatIP-alapú telefóniavirtuális alközpontcall center megoldások, valamint DDoS elleni védelem – mindezek hozzájárulnak a hatékony, gyors és biztonságos ügyintézéshez. Emellett elérhetők sötétszálashullámhossz-alapú és L3 szintű adatátviteli megoldások is, amelyek lehetővé teszik a testreszabott, jövőálló hálózati infrastruktúra kialakítását.

A Pro-M Zrt. célja, hogy partnerei számára ne csupán szolgáltatást, hanem biztonságot, rugalmasságot és technológiai stabilitást nyújtson – mindezt egy kézből, megbízható szakmai háttérrel.

  • Infrastruktúra szolgáltatások

    A Pro-M Zrt. országos lefedettségű, nagy megbízhatóságú távközlési infrastruktúrája ideális választás mindazok számára, akik stabil, biztonságos és rugalmas hálózati megoldásokat keresnek. Legyen szó sötétszál bérletről, rackhely bérletről vagy távközlési toronyhely bérletéről, nálunk megbízható, biztonságos és skálázható megoldásokat talál.

  • Pro-M internetszolgáltatás

    Menedzselt kommunikáció

    A Pro-M Zrt. fejlett távközlési szolgáltatásai megbízható és biztonságos kommunikációs hátteret nyújtanak a professzionális felhasználók számára. A hullámhossz-szolgáltatás nagy sávszélességű, alacsony késleltetésű adatátvitelt biztosít, míg a dedikált bérelt vonalak garantált kapcsolatot kínálnak két pont között – akár kritikus infrastruktúrák számára is. A VPN megoldások lehetővé teszik a titkosított, biztonságos hálózati összeköttetést, míg az IP-alapú hangszolgáltatások és a felhőalapú virtuális PBX rendszerek rugalmas, skálázható és költséghatékony telefonos elérést biztosítanak. Ezek a szolgáltatások ideálisak mindazoknak, akik számára a folyamatos elérhetőség, a magas rendelkezésre állás és az adatbiztonság alapvető elvárás.

  • Biztonsági és felügyeleti szolgáltatásaink

    A Pro-M innovatív biztonságtechnikai megoldásai új szintre emelik a hálózati védelem megbízhatóságát.

    Az általunk kínált optikai szálmonitoring rendszer valós időben felügyeli a hálózati infrastruktúrát, így a fizikai sérülések vagy illetéktelen beavatkozások azonnal észlelhetők, minimalizálva a kiesések kockázatát.

    Emellett fejlett DDoS védelmi technológiánk automatikusan felismeri és blokkolja a túlterheléses támadásokat, biztosítva a szolgáltatások folyamatos, zavartalan működését. Válassza a Pro-M megoldásait, ha kompromisszumok nélküli hálózati biztonságot keres!

  • Professzionális média- és konferenciaszolgáltatások

    A Pro-M korszerű megoldásokat kínál az élő és digitális kommunikáció területén. Videóstreaming szolgáltatásunkkal valós időben közvetítheti eseményeit, míg videókonferencia-megoldásaink lehetővé teszik a biztonságos, nagy felbontású online megbeszéléseket. Médiajel-átviteli infrastruktúránk garantálja a megbízható és minőségi tartalomtovábbítást,

Az alábbi szekció január 1-től releváns (illeszkedik a NISZ katalógus feltételeihez)

Jelen Szolgáltatáskatalógus a Pro-M Zrt. által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosan tartalmazza:

  • a szolgáltatások igénybevételének feltételeit,
  • az igénybevételre jogosult szervezeti kört,
  • a szolgáltatások részletes leírását,
  • a szolgáltatási szinteket,
  • valamint a kapcsolódó normatívákat.Az oldalon szereplő szolgáltatások nyújtására a Kormány a Pro-M Zrt.-t (a továbbiakban: Szolgáltató) jelölte ki hivatalos szolgáltatóként. A Szolgáltató közfeladatait a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján, közszolgáltatási kötelezettsége keretében látja el. A szolgáltatások nyújtása a jogszabályokban meghatározott szerepkörök és szabályozott tartalom mentén, a meghatározott felhasználói kör számára történik.

A szolgáltatások igénybevételének jogosultsága alanyi jogon vagy szakrendszeri alapon kerül meghatározásra.

A központosított informatikai, elektronikus hírközlési és adatközponti szolgáltatások rendszerének felülvizsgálatáról szóló 1672/2022. (XII. 23.) Korm. határozat (a továbbiakban: felülvizsgálati Korm. határozat) 1. pontjában foglaltak szerint a Kormány egyetértett a Pro-M Zrt. által nyújtott központosított informatikai, elektronikus hírközlési és adatközponti szolgáltatások rendszerének, valamint a szolgáltató szolgáltatási modelljének átalakításával.

Ennek értelmében az alapszolgáltatások az intézményenként meghatározott normaérték mértékéig központi finanszírozású közszolgáltatási szerződés (a továbbiakban: KSZ) keretében, míg az ezen felüli (norma feletti alapszintű, valamint emelt szintű) szolgáltatások intézményi (direkt) finanszírozású szerződés (a továbbiakban: DF) alapján kerülnek biztosításra.

Az új modellben elkülönítésre kerültek az alapszintű (norma szerinti és norma feletti) és az emelt szintű szolgáltatási tételek. Azon szolgáltatások esetében, ahol normaérték meghatározása indokolt, annak mértékét az alapfeladatok ellátásához szükséges volumen, valamint a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. által KSZ keretében biztosított forrás határozza meg.

Az alapszintű szolgáltatások normaértékig terjedő költségeit a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. a KSZ keretében biztosítja a Pro-M Zrt. részére. Azon intézmények esetében, amelyek nem jogosultak KSZ szerinti ellátásra, az adott szolgáltatási tételhez kapcsolódó normaérték nulla.
A normaértéket meghaladó alapszintű szolgáltatások igénybevételére DF szerződés keretében, közvetlenül az érintett intézményekkel kerül sor.
Az emelt szintű szolgáltatások biztosítása kizárólag DF szerződés alapján történik, amelyet a Pro-M Zrt. közvetlenül az igénybevevő szervezetekkel köt meg. Ezen szolgáltatások finanszírozása minden esetben az intézményi forrásokból történik, és nem képezik a KSZ részét.
A szolgáltatási tételek kialakításánál a piaci szektorban alkalmazott megoldások is figyelembevételre kerültek. A modell biztosítja azt a rugalmasságot, amely a kormányzati működés sajátosságaihoz illeszkedik, ugyanakkor megvalósíthatóságának alapfeltétele a pontos és előrelátó tervezés mind a Pro-M Zrt., mind az ügyfelek részéről.

A Pro-M Zrt. által nyújtott szolgáltatások árazása két fő kategóriára bontható, attól függően, hogy a szolgáltatás jellege lehetővé teszi-e a standardizálást.

Listaáras szolgáltatások
Azon szolgáltatások esetében, amelyek műszaki tartalma egységesen meghatározható, nem igényelnek ügyfelenként eltérő specifikációt, és közel azonos költségszinten nyújthatók, a Pro-M Zrt. listaárakat alkalmaz. Listaár meghatározása különösen akkor indokolt, ha:

  • a szolgáltatás műszaki tartalma standardizált,
  • nem szükséges egyedi műszaki dokumentáció elkészítése,
  • a szolgáltatás példányai hasonló költségek mellett biztosíthatók,
  • az új ügyfelek kiszolgálása nem igényel központi infrastrukturális beruházást (kivéve a végfelhasználói oldalon elhelyezett, opcionálisan az ügyfél tulajdonában lévő eszközöket),
  • a központi infrastruktúrát érintő fejlesztések és kapacitásbővítések csak időszakosan merülnek fel.A listaáras szolgáltatások aktuális díjtételei elérhetők a Pro-M Zrt. hivatalos csatornáin.

Egyedi árazású szolgáltatások
Azon szolgáltatások esetében, amelyek egyedi műszaki igényekhez, komplex ügyfélelvárásokhoz vagy speciális telephelyi adottságokhoz igazodnak, a Pro-M Zrt. egyedi árazást alkalmaz. Ezek az árak a direkt finanszírozású szerződésekben kerülnek meghatározásra, figyelembe véve az adott szolgáltatás nyújtásához szükséges egyedi erőforrásokat és feltételeket.

A Kormány célja, hogy a közfeladatot ellátó szervek számára költséghatékony módon, egységes elvek mentén biztosítsa a korszerű, megbízható, jogszabályoknak és nemzetközi szabványoknak megfelelő informatikai és telekommunikációs infrastruktúrát, valamint a kapcsolódó elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat.

Amennyiben a közszolgáltatás teljesítése érdekében indokolt, az állam – összhangban az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) rendelkezéseivel – kizárólagos jogot biztosíthat a közszolgáltatást nyújtó vállalkozás számára. Ezzel az intézkedéssel az állam lezárhatja az adott szolgáltatási piacot az egyéb piaci szereplők elől. A közszolgáltatás nyújtására jogszabályban kijelölt szolgáltató részére biztosított kizárólagos jog lehetővé teszi, hogy a jogosult intézmények közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, közvetlenül a kijelölt szolgáltatótól rendeljék meg a szolgáltatást.

A magyar jogi környezet biztosítja a kizárólagos jogra épülő közszolgáltatási jogviszony létrejöttét, amelynek alanyait a jogszabályban meghatározott kapcsolati elemek kötik össze. A jogszabályban kötelezően rögzíteni kell:

  • a közszolgáltatás nyújtására kijelölt központi szolgáltatót,
  • a közszolgáltatás tartalmát,
  • valamint a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett szervezetek körét.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) értelmében a jogszabályban előírt kizárólagos jogon alapuló jogviszony mentesül a Kbt. alkalmazása alól, amennyiben a három konjunktív feltétel – szolgáltató, szolgáltatási tartalom, kötelezett intézmények – jogszabályban rögzítésre kerül.

A fenti célok elérése érdekében a Kormány jogszabályban határozta meg azon szolgáltatásokat, amelyeket közszolgáltatásként, kijelölt szolgáltató(k) útján kell biztosítani a közfeladatot ellátó szervek számára. Az e-közigazgatásért felelős miniszter a jogszabályban szabályozott közszolgáltatásokat meghatározott szolgáltatási minőségben és tartalommal (alapszolgáltatásként) biztosítja a kijelölt központi szolgáltatók – jelen dokumentum alapján a Pro-M Zrt. – útján.

A közszolgáltatások részletes tartalmi, mennyiségi és minőségi jellemzőit a Pro-M Zrt. által közzétett jelen Szolgáltatáskatalógus tartalmazza.

Pro-M Zrt. az állam által kifejezetten a számára meghatározott közszolgáltatások ellátására létrehozott és fenntartott szervezet, amely jogszabályi kijelölésén túlmutató – különösen piaci jellegű – szolgáltatási tevékenységet nem végezhet.

A Pro-M Zrt. által nyújtott szolgáltatások igénybevételére jogosult szervezetek körét a vonatkozó törvények, kormányrendeletek és miniszteri rendeletek határozzák meg.

A szolgáltatásokat igénybe vevő szervezetek – különböző jogszabályi rendelkezések alapján – az alábbi csoportokba sorolhatók:

  1. A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervezetek:
    • költségvetési szervek,
    • 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, valamint ezek 100%-os tulajdonában álló leányvállalatok,
    • egyéb, kormányirányítás alá tartozó közfeladatot ellátó szervezetek (pl. szakmai kamarák: Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Építész Kamara, Magyar Orvosi Kamara, Magyar Gyógyszerészi Kamara, Magyar Ügyvédi Kamara, Magyar Könyvvizsgálói Kamara, Magyar Országos Közjegyzői Kamara stb.).
  2. Nem a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervezetek:
    • központi (állami), helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati vagy köztestületi költségvetési szervek (pl. önkormányzatok, bíróságok, ügyészség, Gazdasági Versenyhivatal),
    • köztestületek (pl. kereskedelmi és iparkamarák),
    • részben állami vagy önkormányzati befolyás alatt álló gazdasági társaságok,
    • állami vagy önkormányzati befolyással nem rendelkező gazdasági társaságok,
    • egyéb szereplők (pl. közjegyzők, bírósági végrehajtók, mint e-ügyintézést biztosító szervek).

A nem kormányirányítás alatt álló költségvetési szervek esetében a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó kötelezettség kizárólag az Országgyűlés által elfogadott törvényekben szabályozható. Ezen szervezetek esetében a közszolgáltatási jogviszony az alábbi módokon jöhet létre:

  • közvetlen törvényi kötelezés alapján, vagy
  • önkéntes csatlakozás útján, amely során a szerv – önrendelkezési jogánál fogva – a törvényi felhatalmazás alapján, az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött megállapodásban nyilvánítja ki szándékát a szolgáltatás igénybevételére.

Mindkét esetben a közszolgáltatási jogviszony kizárólagos jogon alapul, és a kijelölt központi szolgáltató – jelen esetben a Pro-M Zrt. – és az igénybe vevő szerv között jön létre.

A Pro-M Zrt. által nyújtott közszolgáltatások igénybevételének feltételeit, valamint az igénybevételre jogosult szervezetek körét a vonatkozó jogszabályok határozzák meg.

Amennyiben egy költségvetési szerv nem tartozik a Kormány irányítása vagy felügyelete alá (a továbbiakban: Kormánytól független költségvetési szerv), és jogszabály nem kötelezi a szolgáltatás igénybevételére, úgy a szerv vezetője – élve az önrendelkezés jogával – önkéntesen kezdeményezheti a központosított infokommunikációs közszolgáltatások igénybevételét az e-közigazgatásért felelős miniszternél.

A Kormánytól független szervek számára a központosított infokommunikációs közszolgáltatások igénybevételének lehetőségét a 2023. évi CIII. törvény (DÁP tv.) 115. § (1) bekezdés 3. pontja biztosítja. E szabályozás alapján 2019. július 27-én lépett hatályba az új szolgáltatási modell, amelyet a 41/2019. (XI. 19.) BM rendelet rögzít. A rendelet részletesen szabályozza a Kormánytól független költségvetési szervek részére nyújtott közszolgáltatások igénybevételének feltételeit

.

A szolgáltatás igénybevételére irányuló önkéntes csatlakozás esetén a szerv vezetője az e-közigazgatásért felelős miniszternél kezdeményezheti a szolgáltatás igénybevételét. A felek ezt követően megállapodást kötnek, amely tartalmazza:

  • az igénybe venni kívánt közszolgáltatások körét,
  • az igénybevétel módját,
  • a szolgáltatás nyújtására kijelölt központi szolgáltató – jelen esetben a Pro-M Zrt. – megnevezését,
  • a szolgáltatás tartalmát, mennyiségi és minőségi követelményeit,
  • a szolgáltatás nyújtásának időpontját és időtartamát,
  • valamint az ellentételezés módját és összegét.

A Kormánytól független szerv – a szükséges források biztosítása mellett – tehát ugyanazon közszolgáltatásokat veheti igénybe, mint a Kormány irányítása alá tartozó, kötelezett szervezetek. A kötelezően nyújtandó közszolgáltatások körét a 41/2019. (XI. 19.) BM rendelet melléklete tartalmazza.

Fontos, hogy az önkéntes alapon létrejövő közszolgáltatási jogviszony bármikor megszüntethető a kezdeményező szerv egyoldalú nyilatkozatával.

A Szolgáltató tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályokat a Szolgáltató honlapján közzétett Általános
Szerződési Feltételek tartalmazza, mely itt elérhető